Nevelek Dűlő története

Elgondolkodtató a településrész elnevezésének eredete, mely az elmúlt évszázadokban többféle formában bukkant fel. A Magyarország régészeti topográfiája című könyv 28/3-as számú sződi lelőhelyként tartja nyilván e területet, mely a falutól délnyugatra, az Ilka-patak vizenyős völgyére lejtő domboldalakon található. Bővebben

Magunkról

Pár önkéntes összefogott, hogy Neveleket a fejlődés útjára terelje, illetve egy összetartó, egymást segítő csapattá kovácsolja össze a lakóközösséget. Ennek keretében szerveztük a híddíszítést és majd további programokat is fogunk szervezni, ahova mindenkit sok szeretettel várunk. Bővebben

Nevelek Göd város része lesz

2013 Szeptember 27-én a felsőgödi Ady Klub zsúfolásig megtelt nagytermében – ahol több mint száz neveleki és gödi lakos jelent meg – Markó József polgármester tartott tájékoztatót Sződ-Nevelek csatlakozásával kapcsolatban.
A  fórumon jelen volt dr. Pintér György alpolgármester és dr. Szinay József címzetes főjegyző is, akik a  felmerülő lakossági kérdésekre válaszoltak. Az eseményre a város meghívta Hertel Lászlót, Sződ község polgármesterét is, aki szintén részt vett a találkozón.  Bővebben

Page 5 of 5
1 2 3 4 5